2015. szeptember 17., csütörtök

Epilógus és köszönet nyilvánítás

Egy kis zene a blog végéhez 
Hát eljött ez is! Megírom nektek az epilógust és már vége is. El se tudom hinni! Nagyon gyorsan eltelt az a 3 hónap ezzel együtt 4. Nagyon fog hiányozni Luke és Martina története:( 
De most itt az epilógus! Jó olvasást!
1 év múlva: Most épp Réka és Ash esküvőén vagyunk. És persze az ő aranyos kislányuk is itt van akit Lolának neveztek el. Réka egyszerűen gyönyörű volt. 
A pap elkezdte a mondandóját.
-Ashton Irwin fogadja hites feleségéül az itt megjelent Réka Szabót?
-Igen! mondta mosolyogva Ash.
-És maga Réka Szabó fogadja hites férjéül az itt megjelent Ashton Irwint? 
-Igen! 
Egymás ujjára húzták a gyűrűt és megcsókolták egymást. Nagyon édesek voltak. Luke rám nézett és elmosolyodott. 
-Mi az? kérdeztem nevetve.
-Semmi! Csak gyönyörű vagy! csókolt meg.
Alex már 1 éves és Leila pedig 3. Nagyon boldogok vagyunk mi így négyen. 
Ez lenne ennek a blognak a befejezése! Remélem tetszett és persze az egész blog is.
Köszönöm Rékának aki segített és persze megírta a véleményét. Nélküle el se jutottam volna idáig. Szóval köszönöm Réka!

39.rész

Sziasztok!
Ez az utolsó rész, de lehet, hogy még ma hozom az epilógust.
3 nap múlva: Ma visszük haza kis Alexet. Luke betette a kocsiba. Én pedig beültem mellé. Az egész utat végig aludta. Amikor haza értünk Luke óvatosan kivette a kocsiból. Egyik kezébe Alex volt a másikkal pedig átkarolta a derekam és megcsókolt. Olyan boldog vagyok, hogy ő lehet a férjem. Be mentünk a házba. Leila futott le a lépcsőn és jó szorosan megöleltem. 
-Olyan jó, hogy végre itthon vagy! bújt hozzám.
Nem bírtam tovább és kigördült egy könnycsepp. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyit fogok jelenteni a kislányomnak. Felálltam és Leila húzott maga után fel a lépcsőn. Amikor felértünk a szobájába adott nekem egy kis nyakláncot.
-Apa azt mondta, hogy adjam oda. 
A hátam mögött pedig ott volt Luke. Meghatódva öleltem meg.
-Ezt miért kaptam? kérdeztem a könnyeimet törölgetve.
-Mert te vagy a legjobb feleség és egyben a legjobb anyuka. csókolt meg.
-Köszönöm! Te pedig a legjobb férj és apa vagy.
Nem mondott rá semmit csak lehajolt és egy szenvedélyes csókot nyomott az ajkaimra.

2015. szeptember 16., szerda

38.rész

Hajnalban arra ébredtem, hogy valami folyadék folyik a lábam között. Imádkoztam,hogy ne vér legyen. Amikor lenéztem rá jöttem, hogy elfolyt a magzat vizem. 
-Luke ! rángattam.
-Hm? nézett rám álmosan.
-Itt az idő! erőltettem egy mosolyt az arcomra.
Luke felugrott gyorsan felvett egy pólót. Felkapott menyasszony pózba. Kivitt a kocsiig. Szép óvatosan be rakott a kocsiba. Út közben erősödtek a fájásaim. Amikor oda értünk Luke ki kapott a kocsiból. (nem szó szerint) Bevitt a kórházba és ott el tessékeltek minket az egyik szobába. Luke lerakott az ágyra. Nyomott egy puszit az izzadt homlokomra. Bejött az orvos. Luke biztatóan rám mosolygott.
Nagyon féltem. Igaz, hogy második baba, de akkor is. 
-Akkor kezdhetjük! mosolygott az orvos.
Luke össze kulcsolta az ujjainkat. 
-Nyomjon egy nagyot! utasított az orvos.
Én eleget tettem a kérésének. Bevallom ez is úgy fáj mint az első. 
-Na még kettő!
Nyomtam egy nagyot. Vissza döntöttem a fejem a párnára.
-Na már csak egy és itt a kisfiú!
Nyomtam egy utolsót. Zihálva dőltem vissza az ágyra. Nem sokára hallottuk ahogy felsír a kisfiunk. Mind a ketten elmosolyodtunk. Oda hozta a nővér a mi kisfiunkat. Olyan gyönyörű volt!
-Mi a neve? kérdezte mosolyogva a nővér.
-Alex Hemmings. mondtuk egyszerre Luke-al. 
Egymásra mosolyogtunk. Akkor láttam, hogy Luke szemébe csillogott egy könnycsepp. Bejöttek a többiek is. Megnézték a kis Alex-t. 
-Képzeld én is babát várok! súgta a fülembe Réka. 
-Ash tud róla? kérdezte kíváncsian.
-Igen! És nagyon örül neki!
Erre nem tudtam mit mondani csak mosolyogtam mint egy idióta. 

2015. szeptember 7., hétfő

37.rész

Reggel már előbb fent voltam és csak figyeltem a mellettem békésen szuszogó férjemet. De jó ezt ki mondani. Nem sokára pedig gyönyörű kék szemeivel találtam szembe magam.
-Jó reggelt! motyogta.
-Neked is! leheltem egy csókot az ajkaira.
Ő csak az édes mosolyával díjazott. A telefonom csörgése zavarta meg ezt a csodálatos pillanatot. Réka írt, hogy menjünk haza mert nagyon, de nagyon jó híre van. Én tudtam, hogy mire gondol. Ash már régebb óta tervezte, hogy megkéri a kezét. Ezt már kb 2 hónapja tervezgette. Felöltöztünk és összepakoltunk. Ki mentünk a reptérre. Egymás kezét fogva szálltunk fel a gépre. Olyan 3 óra múlva már Ausztráliában voltunk. Leszálltunk a gépről és fogtunk egy taxit lediktáltuk a címet. Amikor megérkeztünk kiszálltunk és Luke oda adta a pénzt. 
-Szeretlek! lehelte a nyakamba Luke.
Ettől mindig kiráz a hideg. Mivel Luke-al voltam elfoglalva amikor megfordultam kicsit félelmetes volt. Ash mosolygott ahogy mindig. Réka pedig sugárzott a boldogságtól. 
-Látom épségbe vagytok! mosolyodott el Ash.
-Mi is örülünk! mondta Luke kicsi szarkazmussal a hangjába. 
Réka oda jött hozzám és félre húzott a srácoktól.
-Képzeld! Ash megkérte a kezem! mutatta mosolyogva a gyűrűt.
-Ez remek! öleltem meg.
Közben pedig hátra néztem és Luke harapdálta az ajkát.
-Mr Hemmings talán nem látta elégszer a fenekemet? kérdeztem nevetve.
-Mrs Hemmings ezért még számolunk magával! csókolt meg.
Eszméletlen jó érzés tudni, hogy itt van mellettem és vigyáz rám és a gyermekeinkre.

2015. augusztus 30., vasárnap

36.rész

Most épp a nászutunkon vagyunk Brazíliába. Gyönyörű hely. Főleg kettőnknek vagyis hármunknak. Leila-t rábíztuk Rékára és Ash-re. Gondoltam, hogy náluk jó helyen van. Luke egész úton arról beszélt, hogy milyen jó, hogy neki kisfia lesz. Azt hiszem duplán jó apa lesz. 
-Nem megyünk ki a strandra? kérdezte fölém kerekedve Luke.
-Tőlem! simítottam végig az izmos felső testét.
Erre egy férfias nyögés hagyta el a száját. Én csak elmosolyodtam. Luke lehajolt és adott egy édes csókot utána áttért a nyakamra. Ami pedig belőlem váltott ki egy jól eső sóhajt. 
-Pont ezt akartam elérni! kacsintott rám.
Még az volt a szerencse, hogy a hasam még nem volt olyan nagy. Fel keltem és oda mentem a szekrényhez. Ki vettem a kedvenc bikini felsőmet és a hozzá tartozó bugyit.
Felvettem őket és kimentem Luke-hoz. Pont vizet ivott és amikor meglátott ki köpte a vizet. 
-Basszus Martina még terhesen is gyönyörű vagy! mondta mosolyogva.
-Ezt az első terhességem alatt is mondtad.
-Nem baj! Ahány gyerekünk lesz annyiszor mondom el.
Össze kulcsolta az ujjait az ujjaimmal és úgy mentünk ki a strandra. Bementünk a vízbe és ott fröcsköltük egymást mint a kis gyerekek. Amikor meguntuk és kijöttünk a vízből erős fájdalmat éreztem megint a hasamba. Ezt Luke is észre vette és gyorsan az ölébe kapott és úgy vitt vissza a hotelbe. Lefeküdtünk mind a ketten az ágyra. Simogattam a hasam, de nem múlt el. Luke is simogatta és így kettős erővel elmulasztottuk. Luke elővette a legédesebb mosolyát. 
-Ti vagytok az életem! mondta mosolyogva.
-Nekünk is te! mondtam édesen.
Csak feküdtünk egymás mellett és bámultuk a plafont és persze a kisfiunkat simogattuk.

2015. augusztus 27., csütörtök

35.rész

Eljött a nagy nap. Ma van az esküvőnk. Be vallom nagyon izgulok, de szerencsére itt van mellettem a legjobb barátnőm. 
-Ne izgulj! Luke biztos igent mond! mondta nevetve Réka.
-Nagyon vicces! gúnyolódtam vele.
Épp szólásra nyitotta a száját amikor nyílt a templom ajtó. Apukám vezetett az oltár elé. A ruhám totál nem volt normális. Mivel ketten választottuk Rékával.
Oda álltam Luke elé. Luke édesen rám mosolygott amit én viszonoztam is. Elmondtuk az esküt. Egymás ujjaira húztuk a gyűrűt. 
-Megcsókolhatják egymást! mondta mosolyogva a pap. 
Luke közelebb jött és egy édes, de szenvedélyes csókban részesített. A csók után felkapott és úgy futott ki velem a templomból. Én csak kuncogtam. A kocsi előtt letett és illedelmesen kinyitotta az ajtó. Leila-t is felvette és berakta a kocsiba. Utána ő is beült és elindultunk a buli helyszínére. Hamar oda is értünk. Én futottam átöltözni. De előtte még adtam egy csókot Luke-nak. Amikor végeztem az átöltözéssel küldtem egy puszit a kislányomnak.
Mikor ki léptem az ajtón felcsendül egy ismerős dal.
Ez a dal
Tudták jól, hogy imádom ezt a dalt. Oda jött hozzám Luke megsimogatta a hasam és megpuszilta. Én már rég tudtam, hogy kisfiúnk lesz, de még nem árultam el neki. Közelebb húzott magához és elkezdtünk keringőzni.
-Nem is tudtam, hogy tudsz keringőzni! súgtam nevetve a fülébe.
-Pedig elég régóta ismersz! csókolt meg.
Ekkor jött el a pillanat, hogy el kell neki mondanom, hogy kisfia lesz.
-Amúgy ha itt tartunk a pocakomba egy kisfiú növekszik! mondtam mosolyogva.
Ebben a pillanatban abba hagytuk a keringőt és Luke az egekbe emelt.

2015. augusztus 25., kedd

34.rész

Hajnalban Leila ébresztett fel minket. 
-Anya! rángatta a takarómat.
-Igen kincsem? kérdeztem félálomba.
-Fel ébreszted apát? kérdezte nagy szemekkel.
-Persze! mondtam mosolyogva.
Meg simogattam Luke arcát, de semmi. Nyomtam egy puszit az arcára erre már felébredt.
-Mi az? kérdezte félálomba.
-A kislányod! csókoltam meg.
Leila felmászott az ágyunkra.
-Apa szörnyeteg van az ágyam alatt. mondta ijedten Leila.
-Szörnyeteg? kérdezte meglepetten Luke.
Gyorsan felkapta Leila-t.
-Gyere elkapjuk azt a szörnyeteget! kacsintott rám.
Leila csak mosolygott mivel Luke csikizte. 
-Na hol van? kérdezte Luke édesen. 
-Az ágy alatt! felelte Leila.
Luke be mászott az ágy alá.
-ÁÁÁÁ elkapott! kiabálta Luke.
Mi csak nevettünk rajta. Olyan 5 perc után Luke ki jött az ágy alól.
-Most már rendben lesz! simogatta meg Leila fejét Luke.
Oda jött hozzám és váratlanul megcsókolt. A derekamról le csúszott a keze a fenekemig és bele markolt. Bele nyögtem a csókunkba.
-Édesem ne a gyerek előtt! nevetett Luke.
-De te csináltad! mondtam morcosan.
Kimentünk Leila szobájából és Luke rá tapadt az ajkaimra. Faltuk egymás ajakit amíg a pocakomba nem kezdett el rugdosni a másik babánk.. Oda tettem a kezem és Luke rá rakta a kezét a kezemre. 
-Tuti kisfiú lesz! mondta magabiztosan.
-De lehet még egy kislány. húztam az agyát.
Luke összehúzta a szemeit. Én bevetettem a kislányos mosolyomat.
-Ez most az egyszer bejön, csak is azért mert álmos vagyok! mondta kicsit feszülten.
Tudtam, hogy be kell vetnem valamit. Megvártam még bement a szobába és én utána mentem. Be feküdtem mellé és a mellkasára tettem a fejem. Végig simítottam az izmos felső testét. Luke csak morgott. Bele néztem a szemeimbe és gondoltam egyet és kigördült egy könnycsepp.
-Mi az? kérdezte aggódva.
Nem válaszoltam csak elnevettem magam.
-Te! Kis huncut! mosolyodott el.

2015. augusztus 20., csütörtök

33.rész

Már tegnap este haza mehettem és ma mondjuk el Leila-nak  a jó hírt, hogy jön a testvére.Mindenre felkészültünk már. Leila álmosan lesétált hozzánk (már 2 éves). 
-Jó reggelt kincsem! köszöntem neki mosolyogva.
-Anya! mosolyogva futott felém.
Gyorsan felvettem és nyomtam egy puszit az arcára. Ő csak folyamatosan mosolygott.  Oda adtam Luke-nak. Hát persze mint egy rendes apa szájon puszilta Leila-t én pedig be vágtam a durcit.
Apja lánya <3
Ezt mind a ketten észre vették és elkezdtek rajtam nevetni. Luke letette Leila-t és közelebb jött hozzám és megsimogatta a hasam. 
-Ha még egy kislányt szülsz duplán látod ezt minden nap. mondta nevetve.
Leila kérdőn nézett ránk. Le guggoltam hozzá.
-Leila neked lesz egy kis testvéred. mondtam neki mosolyogva.
-De jó! mosolyodott el.
Fel néztem Luke-ra ő is elmosolyodott, de ekkor csörgött a telefonom.
-Haló! szóltam bele a készülékbe.
-Szia! köszönt Keaton.
-Mit akarsz? üvöltöttem.
De ezt meg is bántam mert megint erős fájdalmat éreztem a hasamba. Gyorsan letettem a telefont és a hasamat fogva mentem vissza Luke-hoz mert Leila már felment játszani.
-Mi a baj kincsem? kérdezte aggódva Luke.
-Megint nagyon fáj a hasam. mondtam fájdalmas hangon.
-Ez nem normális! mondtam idegesen Luke.
-Tudom! mondtam még mindig fájdalmas hangon.
Luke leguggolt elém és megsimogatta a hasam és ettől már nem is fájt annyira.
-Jobb? kérdezte aggódva.
-Sokkal! mondtam megkönnyebbülve.
Luke elmosolyodott én pedig megpróbáltam úgy felállni, hogy ne fájduljon meg a hasam mikor sikerült mosolyogva néztem Luke-ra.
Luke megölelt persze nem olyan szorosan. 
-Imádlak! súgta a fülembe.
-Én is ! csókoltam meg.
Azt hiszem nála jobbat nem is kaphattam volna. Bele se merek gondolni, hogy mi lett volna ha Keaton-al maradtam volna együtt.

2015. augusztus 18., kedd

32.rész

Reggel amikor felkeltem kivételesen nem volt a szobámba se Luke, se Cal. De amikor oldalra néztem ott ült Keaton. 
-Te mit keresel itt? kérdeztem fél álomba.
-Hát gondoltam megnézem a volt barátnőmet. mondta nagy vigyorral az arcán. 
-Mintha nem tudnád nekem családom van! mondtam neki gúnyosan.
-Tudom! De szerintem ott kéne hagynod Luke-t. nézett rám "szexin".
Nem válaszoltam csak meredtem magam elé. Utálom Keaton-t és soha, de soha nem fogok neki megbocsájtani! Luke álmaim pasija és életem szerelme! Amíg ezen gondolkodtam egy éles fájdalmat éreztem a hasamba. Pont ekkor lépett be Luke. Aggódva nézett rám és látszott rajta, hogy alig aludt.
-Jól vagy? kérdezte aggódva.
-Nagyon fáj a hasam! mondtam fájdalmas hangon.
-Megyek szólok a dokinak! mondta idegesen. 
Nem sokára bejött a doki. Luke oda jött mellém és megfogta a kezem. A doki megvizsgált mosolyogva nézett ránk. 
-Hát hölgyem maga várandós! mondta mosolyogva.
-Te-Tessék? dadogtam.
-Igen várandós.
Luke mosolyogva megköszönte az orvosnak. Vissza jött mellém és hosszan megcsókolt.
-De, hogy bírunk majd el 2 gyerekkel ? kérdeztem aggódva.
-Megoldjuk! csókolt meg Luke.
Örültem, hogy jön a második gyermekünk, de ideges is voltam, hogy most mit akar tőlem Keaton.

2015. augusztus 13., csütörtök

31.rész

3 nappal később:
Reggel be mentem megnézni Martinát. Hát hihetetlen látvány volt.
-Szia Kicsim! mondtam mosolyogva.
-Szia! mosolyodott el.
-Hogy vagy? kérdeztem aggódva.
-Hát jobban! Cal? kérdezte szomorúan.
-Itt van! Be hívjam? kérdeztem félve.
-Igen! 
Be jött Cal én pedig rá se néztem. 
-Szia! köszönt halkan.
-Szia! köszöntem a falat bámulva.
-Bocsi azért, hogy ez történt! fogta meg a kezem.
Rá néztem és a szemében tényleg megbánás látszódott.
-Semmi baj! Már megtörtént! mondtam végig a szemébe nézve.
Közelebb hajolt és nyomott egy puszit az arcomra. Én  csak elmosolyodtam. Ő csak ült és maga elé bámult.
-Cal semmi baj sincs! szorítottam meg a kezét.
-Persze! Az egész az én hibám. kezei közé tette az arcát.
-Figyelj! Én nem haragszom! Még mindig szeretlek persze barátilag mindig mellettem voltál és ezt meg is köszönöm szeretném ha nem érne véget a barátságunk. simogattam meg a hátát. 
Rám nézett és megsimogatta az arcom és egy csókot lehelt az ajkaimra nem álltam ellen visszacsókoltam.
-Bocsi! Nem akartam. mondta zavartan.
-Semmi baj!
Be jött Luke.
-Na kibékültetek? kérdezte mosolyra húzva a száját.
-Igen! mondtuk egyszerre. 
Luke elmosolyodott és megcsókolt.
Tudja jól, hogy imádom a mosolyát. Azt hiszem nála jobbat nem is találhattam volna. 
-Imádlak! mondtam mosolyogva. 
-Én is téged!
Rá néztem Cal-ra.
-Téged is szeretlek!
-Én is!
Azt hiszem az életembe minden rendbe lesz.

2015. augusztus 11., kedd

30.rész

Ez a rész Luke szemszögéből lesz ! Remélem tetszeni fog!
~Luke szemszöge~
Ahogy bevitték a kórházba Martinát utánuk mentem kocsival. 10 perc alatt ott is voltam. Befutottam a kórházba. 
-Elnézést! A barátnőmet most hozták be. mondtam levegőért kapkodva.
-Nyugodjon meg! Jó kezekben van!
-Megtudhatnám, hogy melyik szobába van?
-Hogy hívják?
-Martina Stoessel.
-16-os szoba.
-Köszönöm!
Elmentem a 16-os szobába. Rettenetes látvány volt egy olyan élettel teli boldog lányt így látni. A gépek csipogását is elviselhetetlen érzés volt hallani. Leültem az ágya mellé és az eget kémleltem úgy próbáltam vissza tartani a könnyeimet.
Ő az életem nem szeretném elveszíteni. Csak néztem és nem tudtam semmit se csinálni, hogy ne legyen ilyen állapotba. Össze kulcsoltam az ujjaimat az ujjaival és adtam neki egy csókot. Tudtam jól, hogy a mesékbe van olyan, hogy a herceg megcsókolja a hercegnőt és a hercegnő fel ébred. De az én hercegnőm nem ébredt fel és tudtam, hogy még egy ideig nem is fog. Megsimogattam nagyon jó érzés volt meg érinteni, de tudtam, hogy nem érzi. 
-Ne hagy itt édesem! suttogtam a könnyeimet vissza fojtva. 
Szívem szerint el se engedném a kezét, de tudom, hogy egyszer muszáj lesz.

2015. augusztus 7., péntek

29.rész

Mike nyújtotta a kezét, hogy kihúzzon, de én be rántottam a vízbe. Mike kicsit mérgesen nézett rám és lenyomott a víz alá. Én is próbáltam őt lenyomni a víz alá, de nem jött össze. Mindenki kiment a medencéből csak Cal és én nem. Cal egyre közelebb úszott hozzám én pedig egyre hátrább úsztam. Egyszer csak azt vettem észre, hogy elértem a medence szélére. 
-Gyere fel a szobámba és mutatok neked valamit. kacsintott rám Cal.
Nem válaszoltam csak kimásztam a medencéből és ledobáltam magamról a vizes ruhákat. Mindenki utánam nézett. Luke csak furcsa fejet vágott.
Tudtam, hogy imád így látni. Fel futottam a lépcsőn és felvettem egy melltartót és a hozzá tartozó bugyit. Elmentem Cal szobájába. Meglepetésemre semmi olyan nem volt a szobába ami a szexhez kell. Szóval kezdtem megnyugodni, hogy nem lesz köztünk semmi ilyesmi. De azért féltem egy kicsit, hogy vajon miért is hívott ide?! 
-Azt hittem be se jössz. mondta nevetve Cal.
-Tudod jól, hogy én nem vagyok olyan.
Cal közelebb jött hozzám és megakart csókolni, de én kiszaladtam az ajtón és egyből Luke-hoz bújtam. 
-Mi a baj? kérdezte aggódva.
-Cal! mondtam szipogva.
-Miért? Mit csinált?
-Megakart csókolni! De én téged szeretlek! bújtam hozzá jobban. Luke pedig jobban magához szorított. Beszívtam az illatát kicsit megnyugtatott. Fel mentem és vettem fel egy rövid nadrágot és egy pólót.

Cal-t pedig látni sem akartam. Csak elkerülni szerettem volna, de miért is ne szembe jött velem.
-Helló szépség! mondta mosolyogva.
Én nem válaszoltam csak gyorsabbra vettem a tempót, de Cal be előzött. Próbáltam ki kerülni, de sehogy se sikerült.
-Mit akarsz? kérdeztem szomorúan.
-Téged. felelte nemes egyszerűséggel. 
-De nem kapsz meg! feleltem elcsukló hangon.
Megint elfutottam, de most már ki a házból. Át akartam futni az úttesten, de nem vettem észre, hogy jön az autó és már nem tudott megállni.
~Luke szemszöge~
Cal-t tuti kicsinálom, hogy ez lett a vége, hogy a barátnőmet elütötte az autó.
-Nézd meg mit csináltál! ordítottam vele.
-Bocs! De nem csináltam semmit!
-Aha! Nem csináltál semmit! De legalább hívj mentőt. mondtam elcsukló hangon.
Utána próbáltam ébren tartani Martinát. 
-Kicsim maradj itt velem és a kislányunkkal! kigördült egy könnycsepp.
-Ne aggódj itt maradok. mondta elhaló hangon.
Nem tudtam ellene semmit se tenni a könnyeim csak folytak.

2015. augusztus 3., hétfő

28.rész

Reggel amikor felkeltem Luke még aludt. Nagyon édes volt. Nem akartam felkelteni ezért lassan ki keltem az ágyból és felöltöztem. Kimentem a konyhába és benéztem a hűtőbe. Kivettem 2 tojást és csináltam rántottát. Ekkor két meleg kart éreztem a derekamon. 
-Te már ilyen korán fent vagy? 
Felé fordultam és bele néztem a gyönyörű kék szemeibe.  Nyaka köré fontam a kezem és megcsókoltam. Közbe jött Cal. 
-Talán meg zavartam valamit? kérdezte Cal nevetve.
-Nem! feleltem mosolyogva. 
Közbe simogattam Luke-t , hogy nehogy valamit csináljon. Luke ezt nagyon élvezte , hogy kényeztetem kicsit. Édesen mosolygott rám. Utána pedig nagyon édesen nézett. Imádom.
-Életem értelme vagy! súgta a fülembe.
Erre én csak elmosolyodtam és újra és újra megcsókoltam. Egész nap el lettem volna így. Csak hogy nem lehetett. Mert jöttek a többiek is. 
-Na én megyek át öltözni. mondtam mosolyogva és közben egy csókot leheltem Luke ajkaira. Amikor már késznek nyilvánítottam magam kimentem a medencéhez és egy furcsa látvány fogadott.
Hát nagyon furcsa volt. De már megszoktam. Amikor nem figyeltem Mike bele lökött a vízbe. Én szúrós tekintettel néztem rá. Ő pedig csak röhögött és persze a többiek is.

2015. augusztus 1., szombat

27.rész

~Luke szemszöge~
Reggel nagyon furcsa volt , hogy csak én egyedül vagyok. Sehol se találtam Martinát csak egy cetlit. Amin ez állt: Szia édesem! Nem sokára jövök! Puszi!
Hát ez eléggé meglepett. De örültem hogy végre kicsit kettesbe lehetünk. Csak azt nem tudtam hogy Leila-ra ki vigyáz , de azért jó volt tudni hogy egész nap csak kettesbe leszünk. Nem sokára hallottam az ajtó csukódást.
-Szia kicsim! köszönt Luke mosolyogva.
-Szia! köszöntem úgy szint mosolyogva. 
-Mit szeretnél csinálni? kérdezte még mindig mosolyogva.
Én nem válaszoltam csak az ágyra mutattam. Erre Luke magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Lábam a derekára kulcsoltam csókunkat egy percre se szakítottuk meg. Óvatosan lefektetett az ágyra. Luke elkezdte szívni a nyakam gyorsabban vettem a levegőt. Levettem Luke felsőjét így márcsak egy boxer maradt rajta. Ő is levette rólam a felesleges ruháimat. Ki kapcsolta a melltartóm és a mellemet masszírozta és szívta. Közben be nyúlt a bugyim alá és mutató ujjával köröket rajzolt a csiklómon. 
-Ahh! nyögtem fel. Luke csak édesen elmosolyodott és levette a bugyim és se szó se beszéd elkezdett ujjazni. Nagyon gyengéd volt imádom. Amikor már elég nedves voltam kihuzta az ujját és lenyalta róla a nedvet. 
-Most te jössz baby. súgta édesen.
Hanyatt feküdt. Levettem róla a boxert és számba vettem a férfiasságát. 
-Ez az baby ! Nagyon jó vagy! mondta zihálva Luke. Láttam hogy nem kell már sok neki ezért gyorsabban csináltam és bele élvezett a számba lenyeltem és elmosolyodtam. Luke fölém mászott és édesen megcsókolt. Lassan belém hatolt.
-Gyorsabban! mondtam zihálva. 
-Oké kicsim te kérted.
Gyorsított a tempón.
-Nélkülem ne menj el édesem!
-De nem bírom.
-Oh ez azzzz! 
És akkor én is nyögtem egy nagyot. 
-Szeretlek! csókolt meg édesen Luke.
Rohadt szív döglesztő volt meztelenül. 

2015. július 30., csütörtök

26.rész

Reggel arra ébredtem hogy valaki bökdös. Hát az a valaki Mike volt.
-Mi az? kérdeztem félálomba.
-Gyere ki egy kicsit! mondta mosolyogva.
Ki keltem az ágyból lesétáltam a lépcsőn és Leila oda sétált hozzám. Elmosolyodtam. Ő is rám mosolygott. Mike felvette és kivitte játszani. Utána ment mindenki csak Luke nem. Bemegyek a nappaliba és ő ott kicsit furcsán nézett ki egy pingvinnel a kezébe.
Belőlem kitört a röhögés. Tudom hogy Luke kicsit furcsán normális. 
-Jól vagy édesem? kérdeztem nevetve.
-Teljesen jól. feleli ő is nevetve. 
-Imádlak de komolyan.
-Én is téged.
Közelebb mentem hozzá bele néztem a gyönyörű kék szemeibe és megöleltem.
-Csak ennyit kapok? kérdezte szomorúan.
Lábujjhegyre álltam és megcsókoltam. Luke nem ellenkezett és visszacsókolt. A csókunk egy szenvedélyesebb lett. Amikor véget ért a csókunk Luke elégedetten elmosolyodott. Egyszerűen imádom mindig is ilyen srácról álmodoztam és most itt van .  Kézen fogva kimentünk a többiekhez. Luke leguggolt Leila-hoz. Adtam neki egy labdát és azzal játszottak.
Nagyon édesek voltak. Imádom mind kettőjüket. Leila enni valóan édes Luke pedig nagyon cuki óriás pingvin. 

2015. július 28., kedd

25.rész

Ma kezdem el szervezni az esküvőnket. Hát nem valami könnyű feladat ezért segítséget kértem Rékától. Nagyon örült neki hisz ő még nem akar össze házasodni Ash-el. 
-Na mi a helyzet csajszi? kérdezte nagy örömmel.
-Semmi különös. feleltem Leila etetése közbe.
Jött közbe Mike is ránk mosolygott. Egyenesen engem nézett és édesen mosolygott. Leila elmosolyodott.
Át adtam Mike-nak Leila-t. 
-Na kis csajszi el leszel velem. mondta mosolyogva Mike.
Mi előtt el indult volna Mike egy csókot lehelt az ajkaimra.
-Ez mi volt? kérdezte meglepetten Réka.
-Én sem tudom. feleltem szintén meglepetten.
Elkezdtük nézni a csokrokat. Háromból lehetett választani. Az a három pedig: rózsa,nárcisz vagy tulipán volt. Mi a tulipánt választottuk.
Nagyon szép volt. Utána választottunk helyszínt. Abból is három lehetőség volt. Az a három pedig: tengerpart,Hawaii vagy egy normál. Mi a tengerpartit választottuk még az volt a legszebb helyszín.
Nekem személy szerint nagyon tetszett.Utána választottunk cipőt. Ott volt egy csomó cipő. Egy volt ami min kettőnknek tetszett csak nem volt az én méretembe. De volt még egy csoda szép cipő ami már volt a méretembe.
Gyönyörű volt. Első lásra beleszerettem abba a cipőbe. Csak azt nem tudom hogy homokba hogy fogok benne menni. De meg fogom oldani. Közbe Mike vissza hozta Leila-t. Nagyon nem volt jó kedvébe. Mondjuk reggel óta nyűgös. Nem tudtam sehogy se megnyugtatni. Közbe jött Luke és Calum. Látták hogy sír Leila és ők is úgy csináltak.
Imádom Luke humorát és pont ezért is tökéletes apa. Erre Leila már nem is sírt.
-Látod apa milyen vicces? kérdeztem mosolyogva Leila-tól.
Luke lehajolt és szenvedélyesen megcsókolt.
-És tökéletes az ágyban. mondta elégedetten. 
Én csak biccentettem egyet hogy igaza van teljes mértékbe. Abba egyeztünk meg Rékával hogy holnap folytatjuk az esküvő szervezését.

2015. július 27., hétfő

24.rész

Mire Luke felkelt addigra én már mindent megcsináltam. Ma ő vigyáz Leila-ra. Szóval kíváncsi vagyok hányszor fog segítséget kérni tőlem. Ahogy bele gondoltam elmosolyodtam. Nem sokára felkeltek mind ketten. Luke fél álomba bement Leila ért. Én gyorsan lementem a nappaliba a többiekhez. 
-Na? kérdezte unottan Mike.
-Eddig semmi.
Ahogy ezt kimondtam Luke kiabált is.
-Martina! Be kakilt a gyerek! És eszméletlenül büdös!
-Megyek!
A többiek csak röhögtek velük együtt én is.
-Sietnél? kérdezte türelmetlenül.
-Persze! mondtam röhögve.
Luke összehúzta a szemeit. Kicseréltem a pelenkát és nyomtam egy puszit Luke arcára. De neki ennyi nem volt elég. Magához húzott és megcsókolt. Vissza mentem a srácokhoz. Calum még mindig röhögött. Én pedig azon ahogy Calum röhögött. Mike csak nézett minket. Ash pedig elvolt Rékával. Nagyon cukik voltak.
@ashtonirwin: Édesemmel @rékaszabó
Nagyon összeillenek. 
-Na hogy vagy? kérdezte aranyosan Mike.
-Jól te?
-Jól.
Ez a beszélgetésünk is hosszú volt ahogy a többi is. Imádom Mike-t de az a baj hogy túl sok mindent és mindenkit leszar . Köztük engem is. Nem tudom mi baja van velem. De Mike is nem sokára elkezdett nevetni.
Nagyon cuki a mosolya imádom. Hirtelen megfordult és rám kacsintott. Én csak elmosolyodtam. Gondolom ő is tudja hogy mennyire imádom a kisfiús mosolyát.

2015. július 25., szombat

23.rész

Ez a rész csak Calumról szól!
Reggel kutyus nyüszítésre ébredtem. Fél álomba lesétáltam a lépcsőn és láttam hogy Calum egy cuki kutyust fog a kezébe és Calum is olyan cukin néz rám.
Közelebb jött Calum. Mivel nem volt rajtunk kívül itthon senki. Egyre kevesebb lett köztünk a hely. Calum letette a kutyust. Megfogta a derekam közelebb húzott magához. A kezemet a nyaka köré tettem. Egymásra mosolyogtunk. Calum megcsókolt én pedig vissza csókoltam. Régóta vártunk már erre. Nagyon szeretjük egymást. És barátságnál többet érzünk egymás iránt. De a többiek előtt megpróbálunk uralkodni magunkon. Nem szeretném megcsalni Luket de hát ez van. A csók után Calum kicsit furcsán nézett rám.
-Mi az? kérdeztem nevetve.
-Hát ez nem volt a legjobb csók!
Erre én elmentem a nappaliba. Megsértődötten. Leültem a kanapéra. Bekapcsoltam a tv-t. Már csak azt vettem észre hogy leült mellém Calum. Úgy csinált mintha nyújtózkodna és át karolt. Közelebb húzódott én pedig a vállára tettem a fejem.
-Szerinted cuki vagyok? kérdezte szomorúan.
-Eszméletlen cuki vagy. csókoltam meg.
Ő csak rám mosolygott. Betettünk egy filmet és azon jól el voltunk.

2015. július 24., péntek

22.rész

Ahogy Luke megkérte a kezem felhívtam Rékát. 
-Szia! szólt bele boldogan.
Igaz nem láttam de gondoltam hogy mosolyog.
-Szia! mondtam még boldogabban.
-Miért vagy ilyen boldog?
-Képzeld Luke megkérte a kezem.
-Juj de jó!
-És Ash-al mi van?
- Amikor hívtál akkor végeztünk.
Én csak néztem egyet és elmosolyodtam. 
-Az de jó!
Letettük a telefont és én meg akartam nézni Leila-t de pont Luke-al játszott. Oda mentem hozzájuk leültem . Játszottunk egy kicsit. Luke hirtelen csak megcsókolt. Én pedig elmosolyodtam.
Nem sokára el aludt Leila. Nagyon édesek voltak. Ahogy Luke mellkasán aludt hát az nagyon cuki volt. 
Aztán Luke is el aludt. Utánuk nem sokkal én is.
~Másnap~
Reggel már Luke nem volt mellettem se Leila. Lementem a nappaliba hát ott volt mindenki.
-Jó reggelt álomszuszék! mondta röhögve Calum.
Én csak megráztam a fejem és elmosolyodtam. Annyira jó velük.
-Leila?
-Mike-nál van. mondta Ash.
Láttam hogy Mike milyen jó apa lenne. 
Oda mentem hozzájuk. Nyomtam egy puszit Mike arcára. Mike csak elmosolyodott és Leila is. Éreztem hogy valaki át karol hátulról. Luke volt az. Nyomott egy puszit az arcomra. Rá mosolygott Leila-ra. Hát persze hogy vissza mosolygott az apjára. Közbe megjött Réka is. Elkezdték falni egymást Ash-el. Én csak mosolyogva néztem őket. Nagyon szép pár. 

2015. július 23., csütörtök

21.rész

Reggel amikor felkeltem meg csapta az orrom a rántotta illat. Lesétáltam a konyhába és láttam hogy Luke főz. Ez újdonság volt számomra. De nagyon jól nézett ki .
-Jó reggelt ! köszönt mosolyogva 
-Jó reggelt! köszöntem én is mosolyogva.
-Imádlak! csókoltam meg.
-Én is! mondta meglepetten.
Mert nem számított a csókra. Magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Most jöttem rá igazán hogy mennyire szeretem. Felmentem felöltözni és felöltöztetni Leila-t. Aztán le vittem magammal.
-Szia drágaságom! köszönt neki Luke.
Leila csak mosolygott és az apjához akart menni én pedig oda adtam Luke-nak. Ő pedig kivitte a kertbe.  Hát nagyon édesek . 
Apja lánya. Nem sokára meg jött Ash is. Réka nélkül. Felmerültek bennem kérdések hogy vajon összevesztek? de olyan szép pár. Kicsit játszott Leila-val utána pedig oda jött hozzám. Kicsit meg is lepődtem.
-Szia! 
-Szia!
-Kérdezhetek valamit?
-Persze!
Leült a földre. Szomorúan rám nézett.
-Mit csinálja Rékával?
Be következett amitől féltem.
-Miért?
-Mert nagyon idegőrlő mostanában.
-Nem tudom ! Talán tudok vele beszélni.
-Te egy istennő vagy! nyomott egy puszit az arcomra.
Kimentem Luke-hoz.
-A te csajod egy istennő.
-Tudom én azt.
Aztán felhívtam Rékát.
-Szia! köszöntem kedvesen.
-Szia! köszönt morcosan.
-Mi a baj? kérdeztem aggódva.
-Semmi! Csak nem szeretem már Asht.
-Te normális vagy? ő a világ legjobb pasija! Te meg nem szereted? Bárki el veheti tőled! üvöltöttem vele.
-Persze! Tudom ezeket csak egymáshoz se érünk már hónapok óta. mondta sírva.
Letettem a telefont. Adtam egy csókot Luke-nak és egy puszit Leila-nak. Át mentem Rékához. Ki sírt szemekkel nézett rám.
-Csajszi gyere megyünk vásárolni.
Felállt és már mentünk is. Vettem neki egy szexi ruhát amiben tuti este hódítani fog. Ash nem tud majd ellen állni neki. Haza mentünk. Bementem a házba láttam hogy Luke nagyon ideges.
-Mi a baj? kérdeztem aggódva.
-Semmi!
-Mondd már!
Ő csak ölelgette a párnát.
-Az hogy nekem sok hogy így vagyunk és a gyerek.
-Tessék? 
Le mászott az ágyról le térdelt elém.
-Martina Stoessel hozzám jössz feleségül?
Meg se tudtam szólalni.
-Igen! mondtam meghatódottan.
Nagyon meglepődtem de örültem is neki. Felállt és megcsókolt.

2015. július 22., szerda

20.rész

Reggel amikor felkeltem pont Luke-al szembe feküdtem és pont bele néztem abba a gyönyörű kék szempárba.
-Jó reggelt! mondta mosolyogva Luke.
-Jó reggelt! mosolyodtam el én is.
Ezt a romantikus pillanatot Leila sírása szakította félbe.
-Majd bepótoljuk. túrtam a hajába.
-Persze! dünnyögte.
Én bementem Leilahoz. Tisztába tettem és vissza raktam a kiságyába hogy aludjon tovább. Aztán vissza mentem Luke-hoz. Szerencsémre pont hanyatt feküdt. Felültem rá lovagló pózba. 
-Mi van még egy gyereket szeretnél? kérdezte morcosan.
-Most miért vagy ilyen? kérdeztem szomorúan.
-Mert talán szeretlek.
Aztán fordult a kocka most én voltam alul ő pedig felül. Luke perverzen elmosolyodott. Most én kérdezhettem volna amit előbb ő kérdezett. Szenvedélyes csókunkat a srácok zavarták meg.
-Meg zavartunk valamit? kérdezte röhögve Mike.
-Nem baszd meg! ordította Luke.
-Nyugi édes ! Majd bepótoljuk! mondtam én is nevetve.
Luke morcosan rám nézett. Le mászott rólam a többiek ki mentek mi meg ketten maradtunk. Luke amikor levette a felső jét és már csak egy boxer volt rajta én meg se tudtam szólalni. Utána leült az ágy szélére és a nadrágját húzta fel én oda ültem mögé elkezdtem csókolgatni a nyakát. Erre ő csak férfiasan fel nyögött. El dobta a nadrágját felém fordult és szenvedélyesen megcsókolt. Aztán felöltözött rám mosolygott.
Nem tudtam rá semmit se reagálni. Gyorsan felöltöztem és utána mentem. Láttam hogy épp a srácokkal beszélgetnek. Magamhoz húztam és hosszan megcsókoltam. Srácok pedig csak néztek tátott szájjal. Luke pedig felkapott és szenvedélyesen csókolóztunk. Aztán letett búcsúkét kaptam még egy édes csókot. Ketten maradtunk Leila-val. Amikor felöltöztettem és ki vittem a kertbe játszani. Úgy nézett rám hogy hol van apa? Nagyon jól el voltunk addig amíg nem rezgett a telefonom. Meg néztem. Hát Calum rakott ki egy képet.
@calumhood: Kicsit hülyültünk! @lukehemmo @ashtonirwin @mikeclifford @martinastoessel
Nem tudom hogy nekem mi közöm volt ehhez a képhez. De mindegy is. Kicsit labdáztam a kislányommal aztán be vittem a házba. Meg fürdettem és el altattam. Én is lezuhanyoztam de amikor mentem volna be a szobába Luke meg állt előttem. Megöleltem és megcsókoltam.
-El fáradtál? kérdezte mosolyogva.
-El!
Ő is le zuhanyozott . Befeküdt mellém. Át karolt és úgy aludtunk el.

2015. július 21., kedd

19.rész

Reggel amikor felkeltem rá néztem Luke-ra. Úgy láttam hogy alszik. De amikor fel akartam kelni.
-Ne menj el! motyogta.
-Csak meg nézem Leila-t. mondtam mosolyogva.
-Az később is rá ér úgy is alszik.
-Honnan tudod? kérdeztem meglepetten.
-Úgy hogy most voltam bent nála. mondta nyújtózkodás közben
Én csak elmosolyodtam. Luke kiment a szobából addig amíg én felöltöztem. Amikor kimentem a szobából hát az a látvány. Elkapott a nevethetnék.
-Minden rendbe srácok? kérdeztem nevetve.
A srácok pedig mosolyogva bólogattak. Bementem Leila-hoz. Most már fent volt. Felöltöztettem és kivittem a srácokhoz. Amíg ők játszottak vele én leültem. Oda jött hozzám Ash.
-Hogy vagy?
-Köszi jól! te?
-Jól.
Utána oda jött Calum. Felnéztem rá mosolyogva.
Sokáig csak bámultuk egymást. Aztán Calum megfogta a kezem és fel rántott. A hely köztünk maximum 1 cm volt . Ezt meglátta Luke is.  Én pedig próbáltam el lökni magamtól Calumot. De nem jött össze. Ezért oda jött Luke.  Mérgesen Calumra nézett.
-Bocs haver nem akartam! mondta remegő hangon Calum.
Leila szerencsére jó helyen volt. Mike és Ash is oda jött hozzánk. Szegény Calum nagyon szomorú volt. Lehajtott fejjel sétált be a házba.
-Utána megyek. Jó? kérdeztem Luke-t.
Luke csak bólintott. Utána mentem.
-Jól vagy? kérdeztem aggódva.
-Persze ! mondta szomorúan.
Nem bírtam meg állni hogy ne öleljem meg. Aztán rá mosolyogtam. Ő is próbált vissza mosolyogni. De mivel nem sikerült neki . Meg csikiztem és már mosolygott is. És még egyszer megöleltem.
Aztán be jöttek a többiek is. Leültek és nekem adták Leila-t. Ők pedig....inkább hagyjuk.
Ahogy Leila meglátta mit csinál az apja és a többiek csak elmosolyodott. Hát azt hiszem ő is olyan lesz mint Luke. De nem baj. Kicsit furcsán normális lesz. De imádni fogom úgy mint az apját. Ha valaki 9 hónapja azt mondja nekem hogy Luke Hemmings lesz a gyermekem apja akkor azt jól arcba nevetem. Most viszont annyira jó vele. És persze a többiekkel. Közben pedig el aludt a kezembe Leila. Bevittem a szobájába. A zsebembe pedig rezgett a telefonom. Lefektettem Leila-t. És megnéztem a készüléket. Réka tett ki egy képet.
@rékaszabó: A tökéletes test @ashtonirwin
Hát igen ők már csak ilyenek. Ash csak mosolygott hogy az ő barátnője milyen tökéletes. Ebben egyet kellett értenem. Hisz Réka gyönyörű,laza csaj. Én meg... inkább mindegy.

2015. július 20., hétfő

18.rész

9 hónappal később.
Megszületett a kislányunk akit  Leila-nak neveztünk el. Luke kezébe eszméletlenül jól áll a gyerek. Azt hiszem jó apa lesz.
Leila is nagyon édes.
-Olyan mint te. mondta elcsukló hangon Luke.
-De belőled is van benne. elmosolyodtam és megcsókoltam.
-Imádlak titeket! mondta Luke és kicsordult neki egy könnycsepp.
-Mi is téged! töröltem le azt a könnycseppet.
Aztán át jöttek a többiek is.
Ash és Réka egymásra mosolyogtak. Ash úgy nézett Rékára hogy én is csinálok egy gyereket. Réka pedig mindjárt megöllek nézéssel nézett Ash-re. 
-De édes! Meg foghatom? kérdezte aranyosan Mike.
-Persze!
Luke át karolt és nyomott a homlokomra egy puszit. Többiek pedig gyönyörködtek Leila-ba. 
-Gyönyörű mint az anyukája. mondta Calum.
Erre én csak elmosolyodtam és fel néztem Luke-ra. 
-Én meg mondtam. súgta a fülembe Luke.
-Ennyire édes babát még nem láttam. mondta Réka.
Aztán elmosolyodott.
-Köszönjük! mondtam én is mosolyogva.
Nagyon el voltak. Szegény Leila nem sokára elkezdett sírni mert túl sokan voltak körülötte. Egyből vissza adták nekem. Ahogy mi ketten rá néztünk Luke-al már nem is sírt. Nem sokára elmentek a többiek. Amíg én elmentem zuhanyozni Luke vigyázott Leila-ra. Nagyon édesek ketten.
Tényleg jó apa. Sőt még jobb mint gondoltam. Amikor végeztem meglepetésemre Luke már el is altatta Leilat. És rám mosolygott.
Oda mentem hozzá és megcsókoltam.
-Ezt miért kaptam? kérdezte meglepődve.
-Mert ennyire jó apa vagy.
-Te meg eszméletlen dögös anyuka.
Megcsókolt és ő is elment zuhanyozni. Amikor végzett benéztünk a Leila-hoz. Luke át karolt rám mosolygott és néztük milyen édesen alszik a kislányunk.